November 26.

Sziasztok!

Nagyon régen írtam, de kiélveztem az urlaub minden egyes percét. :) Nem érzem azt, hogy nagyon gyorsan „elszállt” volna, mert annyi mindent csináltam, annyi emberrel találkoztam, hogy ez megtöltötte tartalommal. És persze az élmények engem energiával.

Még mielőtt elmentem volna urlaubra történt egy olyan eset, hogy Markus 11-kor hazaküldött, mondván, hogy van 17 túlórám. Nagyon kiakadtam, egyáltalán nem volt fair. Erre az egész túlórásdira én látok 3 normális megoldást is, de az, hogy felkelek hajnalban, bemegyek dolgozni, és pár óra után hazaküld, hogy az egész napom mehet a kukába… na ezt nem. Nyilván az volna a legtisztességesebb, ha kifizetnék legalább néhanapján. Itt teszem hozzá a dologhoz, hogy a nordon elvileg mindenki kapott túlórapénzt… Merthogy ott Moser, a restaurant manager kiáll értük. Mindegy is, igazából az is oké, ha kiadják az órákat szabadnapba, vagy nemes egyszerűséggel nem várják el, hogy túlórázzak… Akkor úgy is voltam vele, hogy ha visszajövünk az urlaubról, akkor beszélek Dominikkal, hogy nem szeretnék több ilyen napot. Múlt héten aztán megtudtam, hogy Feri ugyan szerdától dolgozott már, de nekem a szerda-csütörtököt kiadták ZA-nak (tehát túlórák miatti szabadnapnak). Kezdeni sok mindent nem tudtam vele, otthon maradni tovább nem tudtam, vissza kellett jönnöm Ferivel. De legalább az igazságérzetem megnyugodott, hogy nem lopják el azokat az óráimat, amikért megdolgoztam. Végül aztán jól is jött ez a két nap, mert még otthon beteg lettem, így azt ki tudtam feküdni.

Rossz volt visszajönni és otthagyni a családot, barátokat megint. Otthon azt kérdeztem magamtól miért is jönnék vissza? Mikor olyan jó ott. Igen 2 hétig biztosan jó. Utána meg mit csinálnék? Muszáj itt lennem most. Az első munkanap nem is volt olyan tragikus, és azzal nyugtattam magamat meg Ferit is, hogy láttuk mi már, milyen a Servus Europa, mikor pörög, lenyomjuk mi simán ezt a karácsonyt. Az volt kicsit nehéz, hogy a büfét vissza kellett állítanom a saját kis rendszeremhez, amit én megszoktam. Egyébként ezért vagyok olyan hatékony meg gyors, mert mindenre van egy logikus rendszerem. Johanna meg folyton elfelejt valamit. Markust hagyjuk is, ő folyamatosan kapkod. Igazából ez az, amiért büszke is vagyok, hogy magyar vagyok, mert ez a hely a magyarok nélkül nem tudna létezni. Mi vagyunk azok, akik nem állunk el a munka elől, mindig kitalálunk valamit, hogy egyszerűbb, könnyebb, jobb legyen. Mindig van ötletünk, és nem vagyunk lusták. Szemben itt sok emberrel. Szóval érdekes egy érzés ez: Ausztria és Németország határán egy magyarokkal teli personal házban otthon tudom érezni magam, a munkahelyemen pedig meg tudom élni büszkén a magyarságom. Azonkívül persze, hogy a legtöbben lenéznek minket, csakmert magyarok vagyunk. Az ungarische maffia. :)

Puszilok mindenkit, jó volt látni titeket!!! <3

P.S.: Lehet, hogy karácsony közelében hazaugrunk 2 napra! ;)