- január 3.
Boldog új évet! :)
Ugyan 2 hete volt egy bejegyzés, de abban csak a munkáról írtam és panaszkodtam… Most visszamenőleg elmesélem, hogy mi mindent csináltunk azért decemberben is!
Még a hónap elején ellátogattunk a Hellbrunn-i kastélynál található karácsonyi vásárhoz. Nagyon szép volt és hangulatos, hétfő lévén pedig nem kellett megfulladni a tömegtől. Ettünk rösztit és császármorzsát és sétáltunk egyet a parkban. (Karácsony után mondtam Johannának, hogy bánom, a salzburgi vásárba nem sikerült eljutnom, csak a hellbrunniba, de ő azt mondta, szerinte a salzburgi csak nagyobb, és a hellbrunni az igazán szép. :) )
Imádtam ezeket az óriási karácsonyfadíszeket a fán :)
Egy szép napsütéses napon átmentünk Bad Reichnenhall-ba, egy szomszédos német városkába. Nagyon szép és rendezett, találtunk egy szép templomot is. Jó volt lecsendesedni kicsit így adventben. Egyébként ebben a városban van a Rupertus Therme is, egy fürdő amit mindenki nagyon dicsér. Oda is tervezünk majd menni. :)
December 14-én este a nordon tartották meg a szokásos évi karácsonyi vacsorát. Valamiért mi Ferivel sokáig nem ültünk le és nem maradt nekünk hely, de Schilcherék ott sürögtek körülöttünk, hogy minden rendben legyen. :D Komikus volt. Forralt boroztunk, beszélgettünk, ettünk egy jót, akik pedig olyan szerencsések voltak, hogy másnap nem dolgoztak, azok táncoltak és buliztak hajnalig. Én még így is, hogy éjfélre hazaértünk, másnap olyan voltam, mint akin végigment egy úthenger. :D Pedig szívesen maradtam volna még.
Halacska zellerpürével - Max és Vasil főztek nekünk
Tegnap elsétáltam megint a közeli erdőbe, ahol már voltam egyszer, és nagyon szép deres táj fogadott! Nézzétek:
Egy különleges fa
Folyt. köv.!
Puszi